Adatok a kerületről

A Budai-hegység legnagyobb kiterjedésű, délkeleti tagja az egykori Nyék-hegy, 1860-ban gróf Széchenyi István halálakor kapta ma is használatos nevét. A fővárosiak kedvelt kirándulóhelyén a 19. század végéig csak néhány nyaralót lehetett találni, mára azonban itt is felkúszott a város szinte a hegy tetejéig. A II. világháború után itt indult meg a forgalom a Széchenyi-hegyi gyermekvasúton (korábban Úttörővasút). A hegyvonulat mögött, Budakeszi felé Csillebércet találjuk a Gyermek- és Ifjúsági Központtal.

A hegyvidék déli lankáit több völgy is szabdalja (Németvölgy, Farkasvölgy, Irhás-árok), és itt terül el a Farkasrétnek nevezett fennsík is, melynek szinte egész területét az azonos nevű temető foglalja el. Az itteni városrészek közül a legnagyobb Németvölgy, mely a 17. század végén kapta a Deutschenthal nevet, a törökök által megszállt Buda ellen itt felvonuló német csapatokról. (Magyar nevét, a német név fordításaként, 1847-től, a Dűlőkeresztelőtől viseli.)

Az itteni szántók és szőlőskertek is a 19. század második felében kezdtek beépülni. 1884-ben nyílt meg a városrészben a Magyar Vöröskereszt Erzsébet Kórháza (Sportkórház). A századfordulón települt a városrészbe az azóta megszűnt Magyar Optikai Művek (MOM) elődje, melynek helyén Buda legmodernebb negyede épült ki.

Népesség (2008)56 257 fő
 - Népsűrűség (18.) 2182 fő/km²

Városrészek:
Budakeszierdő (egy része)
Csillebérc
Farkasrét
Farkasvölgy
Istenhegy
Jánoshegy
Kissvábhegy
Krisztinaváros (egy része)
Kútvölgy
Magasút
Mártonhegy
Németvölgy
Orbánhegy
Sashegy (egy része)
Svábhegy
Széchenyihegy
Virányos
Zugliget

Terület: 26,67 km²
Forrás: Wikipédia